-egyházgondnok -
Id. Horváth László 1917. 06. 14-én született Kállón. Iskolai végzettsége 6 elemi. Pályakezdésén napszámosként dolgozott. Később, az 1970-es évektől nyugdíjas koráig az építőiparban folytatta munkáját. Több napon át vett részt társadalmi munkában a temető építésében. A Községi Tanács idején szintén segédkezett a szolgálati lakások építésében. 1980-ban az Általános Iskola bővítésénél vett rész társadalmi munkásként. 1980-ban került az Egyháztanácsba. A templomkert és a parókia udvar karbantartását, takarítását társadalmi munkába végezte több évtizeden át.
1985-ben egyházgondnok. Gondnoksága alatt készült a parókia felújítása, a templom tetőzetének renoválása, a toronysisak cseréje és felújítása. Részese és meghatározó tagja volt az egyházközségnek, ahol hihetetlen munkabírását és a közösség összetartozását végző tevékenységét a településen élők példának tekintették. Nagy szerepe volt a közös értékek megőrzését szolgáló együttműködés megteremtésében.  Idős korában sem szakadt el a közösségi munkától, szívesen vesz részt benne. Nagy szervezőképességgel rendelkező emberként állt mindig a közösség élén.
Nagy szeretettel köszöntöm Kálló honlapján! Kálló, Budapesttől 55 km-re a Cserhát vadregényes tájai közt megbúvó, dél-nógrádi kis faluk egyike. A község büszke 760 éves múltjára,műemlék épületeire, megmaradt korhűen felújított parasztházaira és a falut körülölelő gyönyörű környezetére. Az ide látogatónak alkalma nyílik megtapasztalni a hely gasztronómiai különlegességeit, megérezni a vidék atmoszféráját,...

Pályázatok

infoblokk kallo palyazatok 20190816


kallo palyazatok magyar falu logo 20200829

Facebook modul