falurol_015 A plébánia már 1672-ben fennállott. A mai, Kossuth úti szakasz volt meg a pincéig, majd a XIX. század elején épült a Rákóczi úti rész és a XX. század elején kibővítették a pincétől a templom felé eső szobákkal. Így érte el a jelenlegi formáját. A végében a keskeny, hosszúkás cellát a környéken kolduló barátok számára készítették. A Rákóczi és a Kossuth utca találkozásánál lévő sarokszobában szállt meg 1710-ben II. Rákóczi fejedelem, miközben a katonaság a falu szélén a „Nagy réten” ütött tábort.falurol_009

A plébánia Rákóczi úti bejáratához Jarábik János plébános úr terve alapján 1994-ben elkészült a parókia méretét is szimbolizáló, hatalmas székely kapu. A székely kapu, az úgynevezett „nagykapu” anyaga tölgy, magassága 4 m, szélessége 3,80 m. A három nagykapu láb felfutó díszei eredeti székely minták.

A kiskapu felett van a kaputükör székelyudvarhelyi díszítéssel. A kaputükör alatt van a két címer, emlékeztetve a falu 750 éves jubileumára. A kapuszárnyak és a kerítés szintén eredeti székely motívum szerint készült.

falurol_011A plébánia előtt lévő kertben, az első és második világháborúban elesett hősök és áldozatok emlékére készült az emlékmű, valamint a kopjafa. Az emlékmű Vígh István kőművesmester munkája.falurol_016

A hősi emlékmű és a plébánia épület között áll egy vasbeton keresztre helyezett Jézus test, amely ilyen formán nőtt a tőle nem messze álló hatalmas japán akácfán. A helybéli plébános, Jarábik János fedezte fel és helyezte a vasbeton keresztre a falu 750 éves jubileuma alkalmával. Hűen jelképezi e falu népének az életét.

A település első írásos említésének 760 éves évfordulóját 2006. augusztus 26-án ünnepelte a falu lakossága.